Underground SuperstarZ

A Bányász Szakszervezet zenei magazinjának a Vájtfülű Vájárnak a tudósítójaként vettem részt a Balázs Iván rendezésével készült Underground SuperstarZ film bemutatóján. Minden földalatti megmozdulást figyelemmel kísérünk, mert: „Nem kell a púder, nem kell a vaker. Nem kell a funky és nem kell a punk. Csak egy: az undorground!”

Stílusos a Bazaltbor Badacsony Kft. szponzorálása, mert ilyen vállalkozásba józan fejjel nem fog senki. Komoly anyagi és erkölcsi elkötelezettség kell ahhoz, hogy valaki 2009-ben Lagzilajcsiland sekélyes talaján az underground zenére áldozzon saját zsebből. Ez egy misszió! A szívből jövő befektetés megtérülése nem mérhető pénzben: zenei kultúránkhoz ad hozzá, nem is keveset.
Nagyon alulértékelt ez a zenei szegmens: bővelkedik tehetségekben, de komoly menedzselés hiányában nehezen jön össze a kitöréshez szükséges kritikus tömeg.
A szervezők megadták a módját a bemutatónak, ami komoly sajtóérdeklődést váltott ki: még a lépcsőn is ültek a Toldi moziban. A NarRator Records számos filmbéli előadó lemezét jelentette meg idén, a MediaEvent Menedzsment pedig országos turnét szervez Underground Superstaroknak.

A katartikus Fókateleppel indul Balázs Iván koncert-kordokumentum filmje.
Hat kamerával, kiváló hangminőséggel és lendületes vágásokkal teljes mértékben sikerül visszaadni a Dürer Kertbeli élőkoncert hangulatát. Mintha csak egy backstage pass-t kapnánk: nyomon követhetjük a fellépés előtti izgatott pillanatokat, a folyosói sörözgetéseket és a kelet-európai rocker lét (nappal meló, éjjel zenélés) nehézségeit. Az embert próbáló elhivatottságot.
Gyönyörködöm a film közelképeiben: számos olyan részletet felvillant, ami élőkoncerten nem annyira szembeötlő. Annamari levegőbe rajzolt titokzatos pontozással kíséri táncát, amivel kollektív akupunktúrás pontjainkat éri el, megnyitva ezzel lelkünk legmélyebb rétegeit a zenének.
Szalai Péter mozdulatlanságával egy mozgásérzékelőt kijátszana, rockos gitárfutamai magasan felülmúlják a headbangelő, beterpesztő „hű-de-nagyon gitározom” előadókét.
A Fókatelep összhangjára jellemző hogy a Korai Öröm tagok 18 év tapasztalatával már első hallásra zenébe ágyazzák Annamari énektémáit, hogy aztán a billentyűk Bábel tornyából kitekintő Biljarszki Emil komponista vezényletével életre keljenek a koncerteken.

Sokszor nem is sejtjük mekkora terhet cipel valaki. Mennyi bánat és szenvedés húzódik meg egy mély barázdában, a horizontot kémlelő tekintetben, egy megtört kézmozdulatban. Segít a fájdalmak elengedésében ez a zene, letenni a múlt kínzóan nehéz köveit. Minden vég egy újnak is a kezdete egyben. De el kell vágni a visszahúzó köteleket, hogy készen álljunk a továbblépésre!
Kiss Erzsit az Erik Sumo Band koncertjein volt szerencsém már jó párszor hallani és megértettem, hogy a hurrikánok miért kapnak női neveket. Saját együttesében (Egy Kiss Erzsi Zene) még képes fokozni ezt az elemi amazon erőt, amitől a hallgatóság a Terminátor képlékeny zsarujához hasonlóan megolvad és szép lassan folydogálni kezd, mintha csak egy Salvador Dali festményhez statisztálna.
Az Egy Kiss Erzsi Zene fellépéseire ellátogató turisták és Jedi lovagok egyöntetűen megállapíthatják, hogy a magyar nyelv mennyire hasonlít saját nyelvükhöz. Erzsi úgy érezte, hogy a Bizottság „Olyan a bőröd, mint Bad Schandaunál a vámőr szemében tükröződő hajnali álmos vízfelszín” sorai után már nem lehet szebbet leírni dalszövegben, ezért egy titkos program segítségével földi halandó számára megfejthetetlen jelentésű szavakat használ.

Az Anselmo Crew már a harmadik nagylemeznél tart, ami a korhatáros "Sex and Violence" címet viseli. Árkosi Szabolcs és etno zenekara egy világifjúsági találkozó gruppenpartyján fogant meg. A „My town” -ra bátran ugráljuk szét az agyunkat: mert eszméletlenül jó ez a szám! Azért gondoltak a Tenerifén nyaraló német turistákra is, akik mindig egy söröspoharat fognak a kezükbe, hogy elfedjék ritmusérzékük hiányát. Ők a szelídebb Bahía Negra szerzeményre táncolva juthatnak sikerélményhez.

És jön az eat Me! - Kozma Orsival. Hihetetlen, hogy mennyire él a színpadon, szinte röpköd kimonószerű ruhájában! A zenekar az Alice Csodaországban című tanmese „Egyél meg!” feliratú space-cakejéről kapta nevét, amihez ők ütős popkoktélt szervíroznak.

Rutkai Bori Specko Jedno zenekarával valójában nem dalokat ad elő, hanem a hangoskönyvek mintájára festményeket énekel el némi kuncogással kísérve. Bori egész egyszerűen elfelejtett felnőni és pedagógusok hada sem volt képes kirángatni a fantáziadús édeni gyermekvilágból. Szerencsére! Csodálom hogy ilyen későn még elengedték a moziba a szülei. Nagyon közel került hozzám aznap este... Nem platói értelemben, hanem mert a sort eltévesztve kis híján a mellettem levő székre huppant le a sötétben.

A Pop Ivan egy ukrán hegyről kapta a nevét. Csúcs ez a Pop Ivan! Nem mobilcsengőhangnak való pop, hanem experimentális muzsika. Annyira szabadon zenélnek, hogy sokszor úgy érzem minden tag mást játszik. Aztán időnként mégis összetalálkoznak, meglepetten egymásra néznek és mindenki megy tovább a maga útján. Amerikában ilyenek az autópályák a nagyvárosi csomópontoknál. Spagettiként gabalyodnak össze, követhetetlenül kuszák. Pont ettől kimagasló a Pop Ivan!

Nagyon kellemes táncolható nu-jazz zenét játszik az Ez a Divat. Olyan hírességek társaságában léptek már fel, mint Jon Kennedy és Flevans. Utóbbi még remixet is készített „Decent People” dalukból. Hiányozni fog Csorba Melinda csorbítatlan hangja, aki most anyai örömök elé néz, és Vörös Nikolett pótolja.

Megfogó a Cabaret Medrano szövegvilága. A boldog békeidőket idézi a tangóharmonikával előadott muzsika.