A koncertet november 26-án tartják Londonban a 20 ezer fős O2 Arenában az Ahmet Ertegun Education Found javára. Az alapítványt az Atlantic cég egykori, tavaly elhunyt főnökének tiszteletére hozták létre, és célja egyetemi ösztöndíjak támogatása az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Törökországban. A koncertre egy jegy 125 fontba kerül, egy ember csak két darabot vehet, az igénylők között sorsolással döntenek. Már a bejelentés pillanatában gyakorlatilag megközelíthetetlen lett a www.ahmettribute.com, amelyen keresztül az igényléseket el lehet juttatni.
Amint az várható volt, Plant, Page és Jones mellett Jason Bonham, az 1980-ban 32 évesen meghalt John Henry Bonham dobos fia lép színre a Led Zeppelin színeiben. A koncert további szereplői: Pete Townshend, a Who gitárosa, Bill Wyman és a Rhythm Kings, valamint a Foreigner együttes.
A banda 1968 és 1980 között uralta a rock-világot, a blues-ból, a rock and rollból, a folkból, sőt, keleti zenei elemekből szőtt, utánozhatatlan keverékű zenéjükkel. Kilenc stúdiólemezük ma már a műfaj klasszikusa, olyan dalokon nőttek fel zenész- és rajongó nemzedékek, mint a Dazed and Confused, a Whole Lotta Love, a Since I,ve Been Loving You, a Black Dog, a The Song Remains The Same, a Kashmir, az Achilles, Last Stand és mindenekelőtt a Stairway To Heaven, amely évtizedek óta vezeti a rádióban leggyakrabban lejátszott rock-dalok örökranglistáját. (A dal hatására jellemző, hogy Amerikában egy idő után a hangszerboltokból kitiltották azokat a gitárosokat, akik megvásárlandó hangszerüket a Stairway bevezető akkordjaival próbálták ki). A korlátlan fantáziájú Page gitárjátéka, Plant szenvedéllyel teli, skattel és sikolyokkal tűzdelt éneke, Jones bravúros, mégis szilárd basszusgitározása, orgonálása és hangszerelései, valamint Bonham vadállati nyersességű dobolása tökéletes vegyületet alkotott. A Zep ugyanakkor mindig élőben tudta formája legjavát hozni, nem véletlen, hogy 12 éves pályafutásuk során több mint 500 olyan "kalózlemez" került forgalomba, amelyeket nem ritkán 3-4 órás koncertjeik alatt vettek fel titokban. A gyűjtők vágyainak netovábbja az 1975. májusi londoni Earl Court-beli maratoni koncertek felvétele, de legalább ilyen kincsnek számítanak az 1968 őszi skandináviai fellépések, az 1970-es montreux-i vagy az 1977-es clevelandi buli, amely a lemezvadászok között Destroyer névre hallgat.
Az együttes 1980. szeptember 25-én elveszítette dobosát és ez megpecsételte sorsukat: tudták, hogy "Bonzo" nélkül már nem ugyanaz az együttes, a folytatással, úgy érezték, barátjukat árulnák el, ezért három hónappal később hivatalosan is bejelentették feloszlásukat. Azóta ellenálltak minden kísértésnek, hogy újra együtt játszanak, pedig 1990-ben 100 millió dollárt kínáltak nekik egy világturnéért. Kivételt csak 1985-ben és 1988-ban tettek, amikor a Live Aid philadelphiai koncertjén, illetve az Atlantic lemezkiadó 40. évfordulójára rendezett New York-i bulin léptek fel, egy-egy félórás blokkal.
A Live Aiden Phil Collins és Tony Thompson, az Atlantic-koncerten pedig Bonzo fia, Jason Bonham dobolt. Két évvel később a három életben lévő tag együtt muzsikált Jason esküvőjén, 1995-ben pedig ott voltak a Rock and Roll Dicsőségcsarnok beiktató gáláján.
Hármuk közül a legsikeresebb szólópályafutást Robert Plant mondhatja magáénak. Az énekes kezdetben erőnek erejével próbált elszakadni a Zep-hagyományoktól, de aztán az 1990-es évektől lassan visszatért az eredeti hangokhoz is. Legjobb önálló lemezeit, a Dreamlandet és a Mighty Rearrangert már 2000 után készítette. Előadói erejéről legutóbb az idén nyáron győződhetett meg a budapesti közönség.
Jimmy Page Paul Rodgers-szel, a Free énekesével alakította meg a The Firm együttest, amely azonban sajnos rövid életű volt. 1988-ban viszont nagy sikert aratott az Outrider című lemezével, amelyre Plantet is meghívta. Aztán valami apróságon úgy összeveszett Roberttel, hogy bosszúból azzal a David Coverdale-lel készített lemezt, akit a fanyalgók csak "gyenge Plant-utánzatnak" neveztek. Szerencsére, a duzzogásnak hamar vége lett: 1994 és 1998 között sokak szívét dobogtatták meg a legszebb Led Zeppelin-hagyományok felélesztésével és újraértelmezésével, amikor a No Quarter - Unledded lemezzel és filmmel az együttes régi nagy sikereit átdolgozták akusztikus hangszerekre, és kihozták belőlük e bennük rejlő "világzenei" lehetőségeket. Ketten bejárták az egész világot, és 1998 februárjában Budapestet is megörvendeztették. Még abban az évben megjelent új anyagot tartalmazó lemezük, a Walking Into Clarksdale, de a folytatás elmaradt. Jimmy azóta önállóan dolgozik, állítólag szólólemezre is készül, de ez egyre csak késik.
John Paul Jones, aki már a Zep előtt is elismert hangszerelő és producer volt, visszatért e régi szenvedélyéhez. Az ő stúdiómunkáját dicséri például az R.E.M. Automatic For The People című albuma. Sokoldalúságára jellemző, hogy 1993-ban Diamanda Galas görög-amerikai avantgárd énekesnővel készített lemezt This Sporting Life címmel, majd két önálló albumot jelentetett meg: az erősen "drum and bass"-stílusú Zoomát, majd az ugyancsak keményen dübörgő, de emészthetőbb The Thundertiefet, amelynek egyik vendégzenésze Robert Fripp, a King Crimson gitárosa volt. Közben rendszeresen fellépett önálló koncerteken, és szívesen látott vendége volt mandolin-fesztiválokon, kedvenc háromnyakú hangszerével. (MTI)
