Blueskocsmák egykori szájharmonikása, aki nemcsak azt próbálta ki később, milyen egy szimfonikus zenekarral, vagy a Száztagú Cigányzenekarral muzsikálni, de azt is, milyen oroszlánjelmezben, a cirkusz kupolájában, fejjel lefelé lógva herflizni. Ferenczi György tíz éve a magyar népzene mellett kötelezte el magát, és ezt most negyvenévesen sem bánja.
- Régebben úgy tűnt: az élete a blues. Most meg úgy tűnik: az élete a népzene.
- 1999-ig a blueszenészek egy nagy családot alkottak. Megesett például, hogy beültünk a kocsiba, lementünk Pécsre az Aranykacsába Katona Tamás barátunk slide-játékáért, vagy leugrottunk Békéscsabára, hogy meghallgassuk a Dobókocka zenekart. 1999-ben azonban teljesen szétesett a blues műfaja, Abban az évben volt tizennégy fesztivál, amiből nyolc bebukott. Az a közönség, amelyik a rendszerváltás idején megszerette a bluest, hirtelen kiöregedett mellőlünk, kevés lett a buli, a zenekarok megijedtek, elkezdtek egymás alá ígérgetni, nekem meg el kellett gondolkodnom: hogyan tovább.
- A Ferenczi György és a Herfli Davidson zenekar fellépett a Tomkins énekegyüttessel, a Száztagú Cigányzenekarral, egy bigbanddel, egy szimfonikus zenekarral és még néptáncosokkal is. Miért pont a népzene mellett kötött ki?
- 1993-ban voltam egy Méta táncházban. Ez akkora flash volt nekem, hogy másnap beiratkoztam egy népzenész ismerősömhöz, és egy ideig teljes titokban kontrásnak tanultam. A bluest ma is imádom, de nagyon beleszerettem a népzenébe. Igaz, amikor megismertem ezeket a csodálatos muzsikusokat, hamar rájöttem, hogy az ő tudásukat nem adják ingyen. Miközben rájöttem arra is, hogy mindig is népzenész voltam.
- Ezt hogyan érti?
- Nem királyoknak, hercegeknek és grófoknak játszom, én sem vagyok király, aki egy hatalmas kastélyból okoskodik. Magyar zenész vagyok, aki a magyar emberek, azaz a nép problémáiról akar valamit mondani. Tehát a nép zenésze, azaz népzenész vagyok, és az is voltam mindig.
- Egy ismerősöm azt mondta: ő nagyon szeretné szeretni a népi kultúrát, főként a népzenét, de a politika, az "igazmagyarkodás", meg az ide-oda sorolgatás nem hagyja neki.
- Kit érdekel ez! Engem világéletemben megpróbáltak ide-oda sorolgatni: voltam én country-, aztán blueszenész, voltam rocker meg mit tudom én micsoda, de a sorolgatók néhány éve bajban lehetnek. Fogalmam sincs, mit kezdenek a Petőfi-lemezünkkel, a Rackajam nevű zenekarommal, vagy azzal, amit a Csík zenekarral közösen adunk elő az Új Színházban a negyvenedik születésnapom alkalmából rendezett Félnyolcvan című előadáson. És akkor arról a kortárs költők verseivel vívott szerelmi párbajról még nem is beszéltem, amelyet Gryllus Dorka vív majd a műsorban Keszég Lászlóval, és amelyben mi vagyunk a segédek, akik a párbaj so-
rán előbukkanó érzéseiket zenélik el.
rán előbukkanó érzéseiket zenélik el.
- Nem ez az első különlegesség, ami egy Ferenczi György-koncerten látható.
- Játszottam már a cirkusz kupolájában, fejjel lefelé lógva, oroszlánjelmezben, egyszer Supermannek is beöltöztem, és lányt raboltam, bár erre nem szívesen emlékszem, mert akivel a színpadon "össze kellett verekednem" a lányért, zavarában műpofon helyett igazit adott, és ez nem tesz jót egy szájharmonikásnak. De ezek örömöt jelentenek nekem, mint ahogy örömöt jelentett az a sokféle stílus, sokféle zenei környezet is, amelyben muzsikáltam.
- Miközben megmaradt annak, aki volt, nem tűnik fel főzőműsorokban, vagy dzsungelben vicceskedő hírességek között.
- Azért van az a pénz, amiért föltűnnék ott. Ha kitolnak annyit, amennyiből egy évig működtetni tudom a zenekaromat, akkor irány az esőerdő. Én ott is ugyanaz leszek, aki itt vagyok, ezért csak annyit kérnék: előre fizessenek...