Gyengén látó vezet vakot a világot jelentő deszkákra: Kodály Zoltán által gyűjtött népdalokat énekel a kecskeméti Vakok Kórusa a város főterén, a Hírös Hét Fesztivál civil napján. A zenét, akár egy Fellini-filmben, vak harmonikás szolgáltatja. A technikus macskaléptekkel surran vissza, megigazítja a mikrofonokat, amikor észreveszi, hogy az énekesek nem látják, hová énekeljenek.
- A vakoknak rengeteget jelent a zene - mondja Kovács Jánosné, a kórus helyettes vezetője. - Főleg azoknak, akik felnőttkorban veszítették el a látásukat. Ez olyan csapás, amely depresszióhoz vezetne, ha nem tudnánk zenét hallgatni és énekelni. Nekem 50 évesen súlyosbodott annyira a látóideg-sorvadásom, hogy a látásom nagy részét elvesztettem. Éjjel-nappal hallgattam a magnót. A tánczenét szeretem, de mindegy is, hogy milyen, csak zene legyen.
Bakos László, a csoport vezetője lakodalmi zenész volt, ő is felnőttkorában, retinaleválás következtében vesztette el a szeme világát. Évente 5-6 alkalommal lépnek fel, de megünneplik a kilenc tag névnapját, születésnapját is. Szépen, tisztán énekelnek - azt mondják, aki elveszíti az egyik érzékszervét, azzal kárpótolja a sors, hogy kifinomul a másik.
- Nagy boldogság és egy kis küszködés, míg megtanulják a fiataljaink a tánclépéseket - mondja a csoport vezetője, az egyik fiú édesapja, Varga Zoltán. - Az értelmi fogyatékosok kifinomult érzékkel kutatják, kitől kaphatnak szeretetet. Így lehet őket egyszerű dolgokra megtanítani: hálásak, ha foglalkozik velük valaki, és mindent meg akarnak tenni cserébe, amit kíván tőlük. Bennük is nagyon erős az exhibicionizmus: hallatlanul szeretnek közönség előtt szerepelni. Fellépés előtt már napokkal izgalomba jönnek: ki néz majd bennünket, fognak-e ott kamerázni, benne leszünk-e a tévében? Ez hatalmas öröm nekik - de nekünk is, akik nem elrejteni akarjuk őket a világ elől, hanem megmutatni, milyen értékeket tudnak létrehozni ők is.
A siketek és nagyothallók inkább kerülnék a reflektorfényt. Végül nem is a színpadon adják elő a műsorban beígért jelnyelvi játékukat, hanem a Civil Korzó egyik padján. Az egyik játékos kihúz egy sárga kártyát. Arcokat kell fokozatosan felismerni: jelnyelven rákérdezni a korára, a hajszínére, a szeme formájára, és végül kitalálni, melyik kártya van a partnernél.
- Ezt a játékot olyan halló emberrel is jó játszani, aki tanulja a jelnyelvet - magyarázza el Walter-Marton Orsolya, a Bács-Kiskun Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat szakmai vezetője. A Hírös Hét színpadára tervezett produkció úgy volt kitalálva, hogy a közönség soraiból is kérnek föl partnert - a nézőtérre azonban odatűz a nap, a kitartó nézők az árnyékba húzódtak, a hallássérülteknek pedig elment a kedvük a színpadi produkciótól.
A művészet nemcsak a betegeken segít, hanem az átmeneti mélypontra jutottakon is. A szenvedés néha egészen különleges, néha pedig elhanyagolható minőséget képes létrehozni - de kitölti az időt, gyógyít, nyugtat, értelmet ad az életnek. A civil produkciók egyikét úgy hirdették meg, hogy Oskolás János hajléktalan költő a saját verseiből szaval. A költőnek tavaly a civil szervezetek gyűjtöttek pénzt, hogy segítsenek kiadni a verseit. A versírás segített kijönni neki a mélypontról, és egy ideje már nem hajléktalan, hanem dolgozik, és albérletben lakik. Így azután a produkció előtt a költő ki is kérte magának, hogy hajléktalannak nevezzék. A szervezők elnézést kértek tőle, Oskolás János pedig kihúzta magát a színpadon, és rázendített: "Katona a Bánk bánjával / nagyon jót tett városával..."
NOL . Tanács István . 2008. augusztus 22.
