Bereznyei Róbert, alias Tigrics műhelyében ismét összegyűlt egy nagy csokorra való pszichedelikus zenemű. Szerencsére az évek multával nem veszített kísérletező kedvéből a művész úr, sőt ha lehet, még elszántabban zúzza össze a ritmusokat, és terelgeti velük különböző, de egyformán meghökkentő hangulatokba a hallgatót. A Wesztesről elmondható mindaz, ami a korábbi lemezekre, a 2002-es Compact Discóra vagy a 2003-as Drapdapra is érvényes volt – ebből sem lett popzene! Kísérleti és glitch electronica, IDM, helyenként ambient és field recording – szóval csupa fantasztikum.
Már a nyitó Felkel és gonosz című darab első dallamfoszlányai egy borultabb Jean-Pierre Jeunet-filmbe repítik az arra fogékonyakat, és a vízió később sem gyengül. A Wintermute már sokkal sötétebb, bizonytalanabb alkotás, hihetetlen mennyire hallucinogén. Az ötös szám, a Kandúr főleg ritmikájával bűvöl, dobnak igen ritkán van ilyen hangszíne, mindemellett nagyon jól szól (igaz ez az egész lemezre, de itt tűnik fel először). A legjobban talán a Delfinalattjáró sikerült: semmi harsányság, maximális komplexitás. A lemez második felére három egyenként tíz percnél hosszabb darab jutott. A tatai kertészeti egyetem indulója, a Slam és az Ellenállás egyaránt az ambient, a field recording (természeti környezetben való hangrögzítés, térhangfelvétel) és a zaj vegyületei. Ez a szerkesztés felerősíti a kontrasztot az album első és második fele között, olyan mintha két különálló lemezt kapnánk egy CD-n. A lemez erősen limitált kiadványként, összesen 300 példányban jelent meg CD-R formátumban, Tigrics saját grafikájával a korongon, de a művész volt olyan előzékeny, hogy a weboldalára feltett még négy bónuszszámot is azoknak, akik nem érnék be ezzel a tizenkettővel.
Tigrics : Vesztes
2007. 07. 16.